Csak a szokásos… német siker

A 2018/2019-es tanévben is sok zays diák jelentkezett már a legkülönfélébb versenyekre. Ezek közül évek óta rendszeres érdeklődés mutatkozik a német nyelvi versenyek iránt. Hol megyei, városi, vagy országos megmérettetésen vettünk részt, hol mi szerveztünk versenyeket. Nagy kedvvel és változó sikerrel birkóztunk meg a feladatokkal. Minden egyes versennyel valami újat tapasztaltunk, tanultunk. Így történt ebben az évben is.
Októberben két tudásszintű csoportban: A2 és B1 szinten jelentkeztünk a Löwenzahn versenyre. A vetélkedőt az ELT Hungary cég szervezte. Kétfordulós, országos, levelező versenyről van szó, amelyen Demeter Dóra, Makhándi Alexandra és Pongó Angéla a 9.b osztályból, valamint Baksa Viktória és Takács Fanni a 12.b osztályból vettek részt. A kilencedikesek új tapasztalatokkal gyarapodtak és becsülettel képviselték az iskolánkat. A tizenkettedikesek pedig több száz jelentkező közül az előkelő 4. helyezést érték el.
Novemberben alighogy lezárult a Löwenzahn, a Maxim Könyvkiadó hirdetett meg egy 5 fordulós versenyt, a Tiéd a Szó – Tárt. Úgy tűnt, hogy az első verseny után már nem sok energiánk marad egy új vetélkedőre, de mégsem így történt. Ezúttal nem csupán a már említett vállalkozó kedvű tanulók jelentkeztek, hanem hozzájuk csatlakoztak még ketten a 9.b osztályból: Farkas Vivien Anna és Ludas Bence. Két csapat alakult ki, a Zays 3 és a Zays 4, azért, mert az elsőben 3 diák, a másodikban pedig 4 vállalta a megmérettetést. A verseny 5 fordulós – 3 online selejtező, egy területi és egy országos döntő. Az első három, decemberi és januári fordulókon már túl vagyunk. Múlt héten tudtuk meg, hogy a Zays 3-nak rengeteg középiskolai csapat közül sikerült bejutni a területi döntőbe, vagyis az első 5 legjobb csapat közé. A regionális versenyt február 18. és március 1. között szervezik. Kívánunk a zaysoknak sok sikert és köszönjük minden tanulónak és felkészítő tanáruknak, Sehtanova Luiza tanárnőnek a munkáját!