Hidak egymás felé

„Együtt az egészségesebb életért – Hidak egymás felé”
2018. március 1 – november 30. közötti időszakban iskolánk tanulói, Dr. Balázsné Bódi Mária IKSZ koordinátor vezetésével, aktívan részt vettek az AlterEgo Észak-kelet Magyarországi Szenvedélybetegségeket Megelőző Egyesület által szervezett „Együtt az egészségesebb életért – hidak egymás felé” című program megvalósításában.
A program célja az iskolai közösségi szolgálat népszerűsítése mellett, a résztvevők – a program elsődleges célcsoportját képező diákjaink és az Oltalom Szeretetszolgálat által működtetett Családok Átmeneti Otthonában élők, mint másodlagos célcsoport – aktív bevonásával, a megfelelő egészségfejlesztési ismeretek elsajátításához, a segítő kapcsolatok kezdeményezéséhez és a sikeres életvitel kialakításához szükséges alapkészségek gyakorlásához való hozzájárulás.
A programban résztvevő tanulók egy rövid, interaktív tréning keretében rendszerezték a legfontosabb életkészségeket, gyakorolták a segítő kapcsolatok kialakításához szükséges asszertív kommunikációt, motivációs technikákat és az empatikus hozzáállást Bogdándi István, a program mentorának vezetésével. Az elsajátított ismeretek és tapasztalatok gyakorlatorientált, innovatív eszközök alkalmazásával kerültek átadásra a Családok Átmeneti Otthonában rendszeresen megszervezett foglalkozásokon, melyek főbb témái: az egészséges élet alapjai, test és lélek egyensúlya, gondozás-gondoskodás, beteg a családban, a pozitív gondolkodás ereje, stressz az élet sója és az információ-internet hatalma voltak.
Az „Együtt az egészségesebb életért – hidak egymás felé” program eredményeként a programban résztvevő 20 fiatal, összesen 200 óra közösségi szolgálatot teljesített. Az 5 csoportra osztott fiatalok által, a Családok Átmeneti Otthonában megtartott 18 foglalkozás keretében, összesen 50 óra szakmai közösségi szolgálat került megvalósításra. Az elsajátított ismereteknek és készségeknek köszönhetően, a további önkéntes segítői tevékenységük során diákjaink képesek lesznek empátiával közelíteni a nehéz helyzetben élők felé, időt áldozni, tudásukat átadni mások megsegítéséért. Nyitottá válnak a társadalmi egyenlőtlenségek mélyebb megismerésére, a szolidaritás és önkéntesség értékének elfogadására, az aktív társadalmi részvétel gyakorlására.
Az AlterEgo Egyesület szakemberei ezúton is köszönetüket szeretnék kifejezni a program minden egyes résztvevőjének és külön dicséretben részesítik a program során nyújtott önkéntes segítői tevékenység elismeréseként Simon Emília és Balogh Vanda 10.c osztályos tanulókat, valamint Barnai Boglárka, Büscsei Krisztina, Gyüre Blanka, Orgován Viktória, Papik Ivett, és Szaniszló Ramóna 11.b osztályos tanulókat.

További képek elérhetőek a képre vagy ide kattintva.