Szólt a nóta nemzetközi módra

A március 21-i idegen nyelvi népdalversenyünk szó szerint nemzetközire sikeredett, mivel vendégül láthattuk az Erasmus Plus Projekt keretében a Nyíregyházi Szakképzési Centrumban állomásozó külföldi (török, bolgár, macedón, olasz) diákokat és az őket kísérő tanárokat. Margittay Lívia projektkoordinátor közreműködésével egy mozgalmas délutánt töltöttek együtt a centrumos diákok és a projekt vendégei.

A verseny során elrepülhettünk Magyarországról a messzi Észak-Amerikába, Japánba, bebarangolhattuk Európa szépséges bolgár, finn, ír, német, orosz és ukrán tájait és megismerkedhettünk a roma kultúra néhány gyöngyszemével is.

Két kategóriában – tanult és nem tanult idegen nyelvek – 11 műsorszámot hallgathattunk meg. Tehetséges fiatalok jöttek el a Zayba, példa értékű a diákok zeneszeretete.

A közönségre is igen nagy hatást tett az egyik nyertes Káló ikerpár (NYSZC Bencs László Szakközépiskolája) Zsasztara menge dúr és a Muro jilo című roma nyelvű  népdalok modern feldolgozása, a Gönczi Tibor, Maródi Gergő, Nagy Bence, Sveda Levente orosz a capella előadása, Lónárt Barbara japán „Szakura, szakura” című dala (NYSZC Széchenyi István Szakgimnáziuma) valamint a jó hangulatról gondoskodtak még a vendéglátó Zay lelkes diákjai, akik közül a tanult nyelvek kategóriában a 12. c német produkciója lett a nyertes.

Szuper nemzetközi dzsemborivá alakult az aula, amikor török dallamokra mindenki együtt táncolt, a széchenyis, a bencses, a zays, a külföldi diák és tanár, és egymásba kapaszkodva eltűntek az országhatárok, a nyelvi különbségek.

Köszönet a felkészítő tanároknak, hogy a zene és az idegen nyelv szeretetében vezetik tanítványaikat.

További fényképek elérhetők a Flickr galériánkban a fényképre vagy ide kattintva.